Home Agrárvilág Kiskert A leander teleltetése, mire figyeljünk?

A leander teleltetése, mire figyeljünk?

0
A leander teleltetése, mire figyeljünk?

Amint hűvesebbek lesznek az esték, felmerül bennünk, hogyan teleltessük a leandert. Pincében, garázsban vagy kint?

Pompás virágzatú, amely az enyhébb fagyokat még eltűri ugyan, de amint a hőmérő higanyszála tartósan eléri a mínusz 5 fokot, mindenképpen teleltetni kell a növényt, hogy a következő évben is gyönyörködhessünk majd a színes virágaiban. A leander teleltetésére kétféle módszer ajánlott, ugyanis ez történhet akár zárt térben, valamint a szabadban is.

Leander teleltése pincében, garázsban

Még a teleltetés előtt ajánlott ősszel megmetszeni a növényt. Ez elvégezhető majd a teleltetést követően is tavasszal, ebben az esetben azonban a növény virágzása kicsit elhúzódhat sajnos későbbre.

Amennyiben a leanderünket zárt térben szeretnénk átteleltetni, olyan helyet érdemes keresni, ahol a hőmérséklet körülbelül 4-6℃, valamint nincs túl nagy sötétség sem. Egy pince például tökéletesen alkalmas helyiség lehet erre.

Ha megtaláltuk az ideális helyet a növényünknek, fontos alaposan átnézni a leandert, hogy vannak-e rajta kártevők, ugyanis ezektől mindenképpen meg kell szabadítani a teleltetés előtt. Elsősorban vegyszer használata nélkül próbáljuk ezt megtenni. Amennyiben ez nem elegendő a kártevők ellen, akkor használjunk rovarölő szert.

Természetesen nem csak a kártevőktől kell mentesíteni a leanderünket, hanem a különféle szennyeződésektől, kosztól is, ugyanis a téli pihenőhelyére tisztán érdemes eltenni.

A téli időszakban ne alkalmazzunk tápoldatot, és öntözés során is kevesebb vizet kapjon a növény. Elengedő annyi víz, hogy a földlabda nedves legyen.

Leander teleltetése kint

Ez a megoldás csak hazánk enyhébb klímájú területein ajánlott. Megfelelő fagyvédelem alkalmazása mellett a leander ezeken a vidékeken is nyugodtan átteleltethető. Érdemes elsősorban valamilyen, az időjárási körülményektől védett helyet választani, például egy balkont vagy fedett teraszt.

A megfelelő védelem érdekében a cserép alatti felület szigetelése javasolt, például egy polisztirol lappal. A növény ágait óvatosan kössük össze, hogy megóvjuk a sérülésektől, valamint így kevesebb helyet is foglal. Az ágait pedig ezután fedjük le egy hálóval. A növény cserepét szintén érdemes szigetelni, például tekerjük körbe buborékfóliával, ez elegendő védelmet nyújt a növény számára.

Leander szaporítása: így gyökereztesd egyszerűen sörösüvegben

Ha egyszerre több leandert szeretnénk átteleltetni, érdemes egymáshoz minél közelebb elhelyezni a növényeinket, így jobban tudják óvni egymást a hidegtől. Amikor pedig már elmúlt a fagy, és közeledik az enyhe idő, a leanderek újra kiköltöztethetőek a kertbe. Ha ősszel nem történt meg a növény metszése, akkor ezt tavasszal érdemes elvégezni.

edenkert.hu